Rossz helyen

Felhívott egy barátom, mondjuk Vili. Azért mondjuk Vilinek, mert ezen a néven nyerte a legtöbb közbeszerzést a faluban. Megkérdezte, hogy vagyok. Tudtam, baj van. Második ciklusban vezettem a községet, Vili nem érdeklődött az egészségem felől, csak ha lejárt egy beadási határidő, előzetes letartóztatásba került, vagy olyan helyen találtak egy óvodát, ahol ő építkezni akart.

A szolgálati autóban ültem. Az ellenzék luxusterepjárónak nevezte, a forgalmazó Mercedes-Benz GLS 580 4MATIC-nak, a hivatali beszerzési dokumentáció nehéz terepviszonyok között használható önkormányzati munkagépnek. A faluban ugyanis csak két utca volt aszfaltos. Az egyik a hivatalhoz vezetett, a másik hozzám. Az ellenzék szerint ez ugyanaz az utca volt, csak két végéről nézve.

A főtéren álló lovasszobrom mellett kanyarodtam. Hivatalosan nem engem ábrázolt, hanem a település névtelen alapítóját, akinek a szobrász valamiért az én arcomat, karórámat adta. Pályázati okból „helyi történelmi személyiséget” formált, kortárs helytörténeti emlékként koszorúztuk. Vili sokáig kerülgette a dolgot. Elmondta, hogy a család jól van, az útépítés halad, a közbeszerzés tiszta, és az ügyészség érdeklődése pusztán szakmai jellegű. Mellettem HR-asszisztensem, a túlórabajnok határidős menyecske műkörmeivel a Burmester High-End 4D hangrendszer kijelzőjét karmolászta, hátha jobban értjük.

Vili orrával a hangszóróselymet súrolva suttogott a méregdrága hangfalakba, a Pink Floyd Time-ját idéző óraketyegés-szerű sutyorgással gyónta, hogy lekésték a hiánypótlást. Ilyen piszlicsáré ügy miatt hív? Kereshette volna öcsémet, a Falufejlesztő Kft vezetőjét, sógoromat, a jegyzőt, vagy feleségemet, a közbeszerzési tanácsadónkat is. Családbarát foglalkoztatáspolitika!

Régen a faluban mindenki földműves volt. Az internet bekötése óta ugyanazok virológiából, urbanisztikából, ökológiából, közbeszerzési jogból doktoráltak. A községi Facebook-csoport akadémikusokból álló testülete párhuzamos közigazgatásként működött. A kommentszekciónak beazonosíthatóan volt képviselő-testülete, köztestületként megalapíttatott a helyi Facebook Tudományos Akadémia, életre hívták a Helytörténeti és Büntetőjogi Albizottságott és zászlót bontott a Kocsmai Forráskritikai Munkacsoport is. Utóbbi leginkább HR-asszisztensem fotóinak kritikai elemzésére szorítkozott.

Jelentős tudománymetriai mutatókkal rendelkező, tekintélyes szervekről volt szó, a spontán átjárhatóság pedig megteremtette a demokratikus lehetőségét, hogy ugyanazok egyik héten járványügyi, a következőn geológiai, egyházjogi, településszociológiai szakértők legyenek, tovább emelve az összesített idézettséget, illetve az impakt faktort.

Aki délelőtt még közönséges tolvajnak nevezett, délután privátban kérdezte, nem lehetne-e a fiát felvenni a hivatalba. Mivel nem volt üresedés, másnap már szervezett bűnöző voltam.

A falu hatszáz lakosából nyolcszáztizenketten voltak tagjai a Facebook-csoportnak, ami jelezte, nem mindenki az, akinek mondja magát.

Talán Vili nem meri telefonban elővezetni a valós problémát. Felajánlottam, hogy menjünk le a faluház melletti mélygarázsba. A Büntetőjogi Albizottság szerint csak azért építtettem, hogy ott tudjam átvenni a kenőpénzeket.

Vili kibökte, a szabályozási tervet kellene arrébb tenni. Végül rákérdezett, mennyire ragaszkodunk a templomhoz. Lassan világossá vált, hogy nem egy vonal, hanem a templom van rossz helyen. Határozott erkölcsi és jogi tiltakozásom fejeztem ki.

Győzködött, hogy a templom áthelyezése nem ingatlanfejlesztői érdek, hanem a szakrális funkció térbeli újrapozicionálása.

Már azt is kitalálta, hogy húszlábas hajózási konténerből csinálja meg az új imatermet. Szerinte a konténerkápolna nem méltatlan, hanem moduláris, fenntartható hitéleti infrastruktúra. „A hit nem helyrajzi szám kérdése!”

Multitalentum HR-asszisztensem műkörmei alatt egyesével koppantak a billentyűk.

– Mit írjak a főépítésznek?

– Azt, hogy nem a templom van rossz helyen, hanem a szabályozási terv.