Ugrás a tartalomra

Prózai írások

Selejtes szerelem

Emléktábla egy étterem nyolcas asztala fölött: hét év, kilenc hónap, nyolc nap.


A nőnek, akinek az emléktáblát készíttettem a Pomo D’Oro étterem nyolcas asztala fölé, hét év, kilenc hónap és nyolc napon keresztül udvaroltam, mire elfogadta vacsorameghívásom. Addig csak fájdalmat okozott. Mindjárt első találkozásunkkor gyönyörű barna szemeivel egészen közelről, kíméletlenül bámult az arcomba, miközben vér fojt a számból. Az első találkozót is rettegéssel vártam. Időpontra mentem, beöltözve várt, kezén kesztyű, nem gondoltam, hogy ennyire durva lesz fizikailag is, de én akartam a tortúrát és neki meg a szerszámoknak kiszolgáltatva semmit sem tudtam tenni. És mégis, élveztem, ahogy kínoz. Csak a szemeit láttam a maszkban, de a fájdalom ellenére rögtön beleszerettem azokba a szemekbe. Tömésről volt szó, de én egy sima randival is megelégedtem volna. Ő egy gyökér kezeléseként tekintett kapcsolatunkra. Udvariasan, de határozottan utasított vissza. Hét éven, kilenc hónapon és nyolc napon keresztül. Minden ünnep-, születés- és névnapon, vagy csak úgy, ha eszembe jutott és már nem bírtam nem írni neki. Az egyensúlyozás, hogy még kellően kitartónak tartson, de ne tűnjek eszelősnek, vagy teljesen bolondnak, nem volt könnyű. Mindent tudni akartam róla. A céginformációból lekértem a Bt-je adatait, annak székhelyén lehet a saját lakhelye is.

Nem tudom, mi fogott meg benne. Szép nő volt, nem egy mai divatbaba. Megnéztem a Facebookon fiatalkori képeit. Helyes lány volt bakfisként is, de az a típus, akinek kifejezetten jót tett a kor, az érett női külső.

Visszautasítása még érdekesebbé tette. Előhozta belőlem a küzdőt. A magázódás pedig elegáns távolságtartásként régi korok udvarlásának izgalmát hozta az amúgy egyoldalú románcba. Világossá tette, hogy semmit nem akar. Addigra viszont már belészerettem. Szinte nem is ismertem. Kialakult egy láthatatlan kötelék. Megmagyarázhatatlan volt. Úgy éreztem, bármit megtennék azért, hogy viszont szeressen. Hogy megöleljen.

Egyszer éppen jókor kerestem. Szerelmi bánat gyötörte. Otthagyta az élettársa. Egyoldalú kapcsolat volt. Elhívta a férfit Peruba, hátha végérvényesen elköteleződik. Az persze kapott az alkalmon. Ki ne akarna egy csinos nő meghívására egy egzotikus országba? A férfi leforrázta, valójában semmit nem akart tőle. Hosszú idő kellett, mire rájött, miért rohant utána, próbált hiábavaló viszonzást találni érzelmeire. Megdöbbentő következtetésre jutott, a férfiban az anyját látta. Tudat alatt őt ismerte fel benne, aki gyermekkorában ugyanilyen elutasító és távolságtartó volt vele.

A nő, akinek emléktáblát készíttettem a Pomo D’Oro étterem nyolcas asztala fölé, hogy hét év, kilenc hónap és nyolc nap után végre elfogadta a meghívásom, vacsora után a szállodai szoba ágyán húsom tépve, gyönyörű barna szemeivel egészen közelről, kíméletlenül bámult az arcomba, miközben vér fojt a számból, ahogy az ajkam harapta.

A nő, akinek az emléktáblát készíttettem a Pomo D’Oro étterem nyolcas asztala fölé, egyszer régen, öt, vagy hat éve azt írta, hogy "nagyon kedves, de őszintén nem tudom, mi az, ami ennyire megfogta bennem". A szállodai szobában, vérző szájjal a plafont bámulva döbbentem rá, mi volt az. A fiatalkori édesanyámra emlékeztetett. És azokra az ölelésekre, amiket gyerekként tőle kaptam. Vagy inkább, amiket kapni szerettem volna. Tudat alatt az anyámat láttam benne viszont, beleszédültem a felismerésbe, hogy még külsőleg is hasonlít rá. Hét év, kilenc hónap és nyolc napig ugyanolyan elérhetetlen volt, mint anyám időnként fiatalon. Miközben annyira vágytam rá, hogy megöleljen.

Ebben maradtunk. Akkor nagyon jó barátok lettünk. Őszinteséget és érzekenységet találtuk egymásban. Atyáskodtam felette, élvezte, hogy lehet gyenge.

A nő, akinek az emléktáblát készíttettem a Pomo D’Oro étterem nyolcas asztala fölé, gyönyörű barna szemeivel egészen közelről, kíméletlenül bámult az arcomba, miközben vér fojt a számból, ahogy minden magyarázat nélkül egyszer csak belémdöfte, majd kirántotta a levélbontó kést a tüdőmből.

Szerző: dr. Zsombok László Krisztián. A szövegek szépirodalmi művek; a bennük szereplő nevek és helyzetek a képzelet szülöttei.

← ElőzőÖsszes novellaKövetkező →