Az irodalom bevadul

Az "ámor" Szépirodalmi Szalon félhomályos szeparéi, foszlásnak indult piros műbőr boxai késő délutánra megteltek a kultúrára vágyó úri közönséggel. „Lélek, Elhivatottság, Szorgalom, Alázat, Remény, Odaadás, Motiváció.” A polisztirol betűkből kirakott jelmondatok körbe a falakon elkoszolódva hirdették az alapítók hitvallását. Véletlen, vagy tudatos fricska? Csak én olvastam össze eddig a kezdőbetűket? A hely kupleráj volt mielőtt az üzemeltető kormányközeli építési vállalkozó szabadsága megváltása fejében konzervatív kulturális intézménnyé alakította. Az átalakítás úgy kezdődött, hogy egy Pilinszky-kötettel leverte a bejárati „Mámor”-neonfelirat elejéről az M-et. Még a lányok egy része is maradhatott, kiderült, ügyesek a romantikus zsánerben. Ki tud szebben a szerelemről írni, mint aki egész életében arról ábrándozik – napi négy szaxi és három tuttifrutti közt. A „Zártkörű rendezvény” tábla is maradt. A hely a művészvilág válogatott, bennfentes krémjének exkluzív klubjává alakítva sem válhatott dilettáns jöttmentek, laikus tollforgatók, kispályás poéták átjáróházává. Én sem ülnék itt, ha a művészüdülő zuhanyzójában nem hajolok le a szappanért. A falakba ivódott cigaretta-, ital- és parfümillat felett még nem győzött a papír szaga. Gyuri, a szalontulajdonos-mélyépítő életrajza szerint a csabai Vörös Marti gimnáziumba járt és szerzett klaszikus filologus és esztétikus vörös diplomát. Maga is művész volt. A több lábon állás mestere. Büszke volt rá, mire vitte, hová jutott félanalfabétaként. A Mecenatúra és Támogatáskezelő Alapnál betöltött bizalmi pozíciója mellett Középítő-Árokásó Zrt-je is jól futott. Luxizás, repülőzés, jachtozás nélkül.*

Meg is jött! Többen felugrottak, állva is maradtak. A piacról érkezett. Íróvásár volt. Vett egy írót. Mélyépítő cége kisteherautójának cementporos platójáról emelte le, felnyalábolta, a hóna alatt fújtatva hozva a szalonba.

– Novellista! – bökött az összelapított sovány szemüvegesre – Tököm kivan, nem lehet egy épkézláb költőt venni! Kevés a pályázat, a prózások egész olcsón vannak. De költőket kurva nehéz jó áron kifogni. Mióta meg ezek a progresszívok is pénzt szereztek, külföldről hát, nyilván, kurvára felnyomták ezeknek a firkászoknak az árát!

Beállította az írót a múlt héten megvásárolt újságírók mellé a sarokba. Az ijedten a maltert törölgette magáról, megdőlt kicsit. Gyuri gyorsan megtámasztotta egy influenszerrel, nehogy teljesen előrebukjon.

– Adok én neked posztmodernt! – igazította el egy pofonnal – Jöjjön a szépelgés, a tömjén, a lakossági irodalom! A történelmi pátosz, a hősök, akiknek a széklete is friss felhő-foszlányokba tépett vattacukor illatú! Hoztam like-ot is, három mázsát! – lobogtatott egy zsebéből kirántott Pay Per Click-marketingkampány-szerződést a szalon állva tapsolni kezdő közönsége felé. – A minőséget lájkban mérik! Osszátok el a szerzőink között, de vita ne legyen!

Végre észrevett! Hozzámlép! – Te vagy az, pöcsös, akinek a valakijének a kicsodája az a micsoda ott abban a hatóságnak a hivatalában? Ígymegyezmár! Ismerlek ám! Múltkor is a közös fotó. Ott mosolygott a Nagy Feró. Lehet, hogy a Balázs Fecó.

– Holott az is büdöset szarik! – lépett oda Mészárosné, a szobrászként Kosut és Munkácsi-díjat nyert cukrász, némileg az eredeti szakmájával kapcsolatban elvárt sztereotípiáknak is ellentmondva. Mészárosné mondott ilyeneket. Lehet, egy idő után ezért sem ment túl jól a kávézó. Az emberek nem szeretik az efféle kendőzetlen őszinteséget. Különösen, ha akkor szembesítik ilyenekkel őket, amikor egy izgalommal várt dobostorta cukormáza roppan a foguk alatt.

– Tudod, a tehetség mindig utat tör magának! Van, hogy baseball ütővel, néha pénzzel, befolyással – Gyuri könyökömnél fogva egy konyakozó társasághoz húzott – Szeretném bemutatni legfőbb mentoraidat: Uramat, Bátyámat. Ha meghálálod és elakadsz, Sógorom és Komám is segíti pályád. Cenzék most nincsenek itt, legközelebb velük is megismerkedsz.

* Jó lesz így, János? Elnézést, nem Te!